Volt egy időszak az életemben, amikor a kórházi műszakok után nem tudtam kikapcsolni. Nem a fáradtság volt a legrosszabb, hanem az a zsongó, tompa érzés, amit a folyosók fehér fénye és a monitorok sípolása hagyott bennem. Hazamentem, leültem a kanapéra, és bámultam a plafont. Aztán egy este, unalmamban, elkezdtem nézegetni a telefonomat. Egy barátnőm mesélte, hogy néha beugrik egy online kaszinóba, csak úgy, szórakozásból. Azt mondta, nem a pénzért csinálja, hanem azért a furcsa, bizsergető érzésért, amikor a pörgetés megáll, és valami váratlan történik.
Először szkeptikus voltam. Én az a típus vagyok, aki a bevásárlólistát is kétszer ellenőrzi. De aznap este, fél kilenckor, egy csésze már kihűlt tea mellett, regisztráltam az oldalra. Nem mondom, miért pont oda. Csak úgy alakult. Az első bónuszomat egy apró, szinte elhanyagolható összeggel töltöttem fel. A játék egyszerű volt, egy klasszikus nyerőgép, gyümölcsökkel és csillagokkal. Nem értettem a szabályokat, nem számoltam a szorzókat. Csak nyomtam a gombot, és néztem, ahogy a szimbólumok pörögnek. Az első tíz percben kétszer kaptam egy kisebb nyereményt. Semmi extra, pár euró. De mégis — elmosolyodtam. Ez volt a lényeg. Elfelejtettem a műszakot, a fáradt betegeket, az örökké csipogó telefonokat.
Aztán jött az a híres-nevezetes este, amikor minden megváltozott. Egy szombat volt, esett az eső, és kint olyan sötét volt, mintha este lenne. Bekapcsoltam a laptopot, és eszembe jutott, hogy van egy elfelejtett bónuszkódom, amit az előző héten kaptam. Keresgéltem a fiókomban, és megtaláltam. Beírtam a vavada code mezőbe, aztán elfelejtettem, és csak játszottam tovább. Nem gondoltam semmire. A negyedik pörgetésnél jött a fordulat. A képernyő úgy felvillant, mintha tűzijátékot néznék. A nyeremény nem volt óriási, de bőven több volt, mint amit valaha kaszinóban nyertem. Azon kaptam magam, hogy hangosan felkiáltok, pedig egyedül voltam otthon. A szomszéd kutyája ugatni kezdett. Utána percekig ültem a székben, és csak néztem az egyenleget. Éreztem a szívem a torkomban. Nem a pénz miatt. Hanem mert ez az apró, véletlenszerű esemény teljesen kizökkentett a hétköznapok szürkeségéből.
Ettől a pillanattól kezdve más szemmel néztem az egészet. Nem lettem megszállott. Sőt, talán pont az ellenkezője történt. Rájöttem, hogy ez egy játék, és a játék lényege nem a stratégia, hanem az, hogy képes vagy-e örülni annak, ami éppen történik. Vettem egy jegyzetfüzetet, és elkezdtem írni, mit hogyan csinálok. Ne gondoljátok, hogy valami tudományos módszert akartam kitalálni. Nem. Csak feljegyeztem az érzéseket. Melyik napokon ment jobban a pörgetés, mikor voltam türelmes, mikor léptem le időben. Egy este, amikor éppen egy új bónuszt kerestem, találtam egy régi jegyzetet, amit magamnak írtam: ""Azért játszol, hogy kikapcsolj, nem hogy izgulj."" Ezt próbáltam megtartani. És ez a hozzáállás meglepően jól működött. Nem is az volt a lényeg, hogy nyertem-e. Hanem hogy este, amikor lefekszem, nem a kórházban jár az eszem.
Kipróbáltam más játékokat is. Pókert, rulettet, kártyajátékokat. De a nyerőgépeknél maradtam. Nem tudom megmagyarázni, miért. Talán a fényeik, a hangjuk, a kiszámíthatatlanságuk. Az emberek azt hiszik, hogy a kaszinó az egyenlő a kockázattal. De számomra ez inkább olyan lett, mint egy kellemes séta egy ismeretlen parkban. Néha esik az eső, néha süt a nap. De a séta maga a lényeg. Egyik este a barátnőmmel beszélgettem, és elmeséltem neki ezt a sok gondolatot. Azt mondta, hogy írjak róla. Eleinte nevettem. De aztán eszembe jutott, hogy tényleg jól esne megosztani másokkal is, hogy lehet ezt jól is csinálni. Nem úgy értem, hogy pénzt keresni. Hanem úgy, hogy közben megmaradsz embernek.
A legfontosabb, amit tanultam, az az, hogy a kaszinó nem a valóságtól való menekülés, hanem egy kis színes folt a mindennapokban. Persze, fontos a felelősség. Én mindig csak azt teszem fel, amit nem sajnálok, és időben megállok. A jelszavam azóta is az: ""Szórakozás, nem létforma."" Nem is nagyon beszélek erről másoknak, mert sokan félreértik. De úgy gondolom, hogy ha valaki felnőtt fejjel, tudatosan áll hozzá, akkor ez az egész egy ártatlan hobbi lehet. Tavaly nyáron kipróbáltam a mobilalkalmazásukat is, és azóta gyakran játszom egy kicsit a buszon vagy ebédszünetben. Nem sok időt vesz el, inkább csak pár perc, de kellemes kikapcsolódás. A kollégáim nem tudják, de sokszor pont ez segít átvészelni a délutáni fáradtságot. Van valami megnyugtató abban, ahogy a számok és a képek keverednek, és közben az ember nem gondol semmire. Csak a jelenre figyel. Ez egy meditáció, csak kevésbé spirituális, és néha vissza is jön belőle valami.
Mostanában szinte minden héten rászánok egy-két órát, hogy kipróbáljam a szerencsémet. Rájöttem, hogy a játék akkor élvezetes igazán, ha nincs elvárásom. Ha nyerek, annak örülök. Ha nem, hát nem tragédia. A humorérzékem is fejlődött. Egyszer például annyira belemerültem egy játékba, hogy lekéstem a kedvenc sorozatomat, és utána röhögtem magamon, mert egy virtuális görögdinnye izgalmasabb volt, mint egy dráma. Ez a kishitűség elengedése volt. Végül is, mi baj lehet? A pénz, amit elvesztek, sosem az a pénz, amire szükségem van. Csak a felesleg. És a felesleget úgyis el lehet szórni, csak hát ebből a szórakozásból néha visszajön valami. Nem mindig. De néha.
A minap is találtam egy új kódot, ami egy kis ingyenpénzt adott. Beírtam, és a fiókomban landolt egy apró összeg, amit aztán egy kedvenc játékomban használtam fel. Végül egy szép kis nyereménnyel zártam a napot, ami nem volt nagy, de mégis jólesett. Rájöttem, hogy nem a nyeremény a lényeg, hanem az az öröm, amit ez az egész ad. Hogy esténként van valami, amire várok, ami az enyém, és ami nem függ sem a főnökömtől, sem az orvosi protokolltól. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez a hobbi így felnőtt fejjel is tudja adni azt a játékos örömöt, amit gyerekként éreztünk, amikor egy társasjátékot nyertünk, vagy amikor egy sorsoláson kihúzták a számunkat.
Nem tudom, meddig fog tartani ez az időszak. Lehet, hogy egy év múlva már minden másképp lesz, és más hobbim lesz. De most, ebben a pillanatban, jól érzem magam. És ez a lényeg. Hogy az ember megtalálja azokat a kis dolgokat, amik boldoggá teszik anélkül, hogy bárkinek árthatna. A játék megtanított arra, hogy jobban éljem meg a jelen pillanatát, és ne aggódjak folyamatosan a holnap miatt. A kórházban úgyis mindig van elég aggodalom. Otthon, a képernyő előtt, csak én vagyok, a gép, és a szerencse. És ez a három nagyon jól megfér
